Свияжский

Most, hogy én is letolattam a hajam kopaszra, különösen érdekes, hogy rátaláltam erre a képre egy régi Indexes cikkben. Ez teljesen újraértelmezi bennem mindazt, amit a skinhead kultúráról gondoltam. Tessék elolvasni, és ne tessék engem gonosznak gondolni a hajam miatt. Különben is rosszul esik, hogy a szomszédok nem köszönnek vissza a gangon.

(kattintásra megnövök)

Az indie egy kibaszott mellékheregyulladás, avagy best of bullshit!

Szeretnék megint zenét ajánlani. Egy igen kedves ismerős mutatta meg nekem Mike Milosh munkásságát. A kanadai zenész, aki Milosh néven is dolgozik, magyarországon nem túl ismert, de Nagy-Britanniában pl. a Meme című második lemeze az elektronikus lemezek között (azthiszem) a Guardian listáján a legjobb 10-ben is benne van. Elektronikus zene, ahol minden érzelmet a szomorúságon keresztül érzékeltet. Van itt öröm, szépség, honvágy, vagy éppen borongós jövőbetekintés egy esős reggelen. Mégis elsőre minden dal csupán melankólikus, azonban ha kicsit odafigyelünk arra, amit mondani akar, akkor észrevehetjük, hogy a melankólián keresztül érzelmek egész tárháza fedezhető fel a lemezeken. Milosh saját magáról mondta, hogy mikor felnőtt fejjel visszagondolt arra, 3 évesen mit érzett csellózás közben, rájött hogy már akkor is vonzódott a szép és melankólikus dalokhoz. A saját életét és érzéseit is ebben a keretben meséli el lemezein. Igazából nem tudok sokat mondani erről, mert olyan érzelmeket ébreszt bennem, amiket csak hasonló módszerekkel lehet visszaadni.
Feltöltöm ide az első lemezét, ami a Plug Research kiadónál jelent meg Los Angelesben.
Nagyon ajánlom mindenkinek.

katt a képre

mivel tervezgetem, hogy ausztráliába költözöm, utánanéztem a google képkeresőben az ausztrál benszülötteknek, lévén köztük fogok élni. höh. na de nem is cséplem tovább a szót, szeretném, ha erős idegzetű, hangsúlyozom: erős idegzetű olvasónk beütné a google képkeresőbe, hogy australian aboriginals, és megkeresné a kakukktojást az első oldalon található képek között. aztán várom a megfejtéseket.

Bazsó Gábor a BrandFestival Digital-on. Amiket mond, azok szerencsésebb országokban már rég elképesztő közhelyek, ahogy ő is elmondja, ugyanakkor kifejezett öröm, hogy egyre több hasonlóan gondolkodó ember van nálunk is. Hogy egy ilyen arc viszi mostanában az egyik legnagyonbb hírportál videó részlegét (IndaVideó), az meg még sokkal jobb. Nerd alert!
 

Én, mint a kísérleti és egyéb elbaszott zenék pallosával felvértezett keresztes lovag, aktívan részt veszek a középutas indie-gitárzenék elleni küzdelemben. Ez annyiból áll, hogy nem hallgatok ilyet. Hardcore mi?

Szóval az indie szar.

De nem hoznám fel ezt ismét, ha nem lenne célom vele. Új rovatot nyitnék:

Indie-gitárzenék-amiktől-nem-halok-meg!

Az első jelöltünkben minden megvan emitől ez a kategória számomra egy kis korty halál: 8-bites szinti effektek, butuska dallamos gitár és idegesítően menő zenészek. Az hogy mégis megkedveltem, kizárólag amiatt történt, hogy a Skins második évadának befejező része ezzel a számmal végződött. Ez nekem elég is. Olyan jól eltalálták a szomorkás és mégis jövőbe tekintő hangulatot, hogy rögtön a fülembe ette magát a zene. Nem is akarok többet mondani.

MGMT - Time To Pretend

Nem tudom beszúrni, kattints ide!

Jó reggelt! Gépház rovatunk ismét jelentkezik annak okán, hogy hihetetlen fejlesztésként kikerült jobboldalt alulra egy kis Flag-counter. Ez a bizonyos azt mutatja, hogy hány különböző IP-címről nézik a blogunkat. Nyilvánvaló tehát, hogy még nem vagyunk elegen (no meg az, hogy az amerikai nagykövetünk teszi a dolgát rendesen. Helló Philadelphia!), tehát mindenki kezdjen gerillakampányba és tetováltassa magára:
Szvijazsszkij, nincs véleményünk!
köszöntem!

(ha esetleg kérdésük volna, forduljanak kérem a szemközt található betonfalhoz! Köszönöm!)

filozófikus játék a newgrounds.com-ról, ami 2-3. gimiben igen népszerű honlap volt nálam, egy honlap, amit azoknak a tiniknek találtak ki, akik még keresik az útjukat, de ha tehetik, inkább nem is próbálkoznak vele, ezért unatkoznak. flash-játékok és animációk tömkelege, parádéja, kavalkádja, és őőő gyűjteménye. DE! (és itt jön a de) mind a sok unaloműző butaság legeslegjobbika a ! Fishy ! bemutatlak Téged, mélyen tisztelt játékos: egy igen aprócska hal vagy egy nagy tóban, és eleinte jelentéktelennek érzed magad, de minél több nálad kisebb halat falsz fel, annál nagyobbra nősz, és ezáltal lehetőséged nyílik a ranglétrán való előrejutáshoz, de vigyázz, kalandor! a nagyobb halak téged falnak fel! ellenségeid és áldozataid a kicsinyített képernyő minden szegletéből leselkednek rád, változó tempókban úszkálnak, kiszámíthatatlanok és félelmetesek. a végcél: a legnagyobbra nőni az összes hal közül, minden halat bezabálni és ezáltal felborítani az immáron nem is olyan nagy tó ökoszisztémáját, armageddon, pusztulás, ilyenek.
játszatok vele, nem túl nehéz navigálni a fisit, siker- és kudarc-élmények, és játék közben lehet filozofálni azon, hogy valójában milyen nehéz az élet, mennyit kell szenvedni egy kis sikerért, mennyi áldozat hullik el a túlélésért (jobb pozícióért) folytatott harcban, milyen hosszú is a létra, milyen vicces, hogy mikor már igen nagy vagy, kisebb halak már nem is érdekelnek, csak a nálad valamivel kisebbekre buksz, mert elönt az öntudat, hogy ha már megtehetem ezt is, miért adnám alább? sőt, az is megfordulhat a fejünkben, hogy milyen mókás volna tökön rúgni a főnökünket a legközelebbi találkozásunkkor és az arcába ordítani, hogy "neked is csak az uszonyom kell, mi?! kis köcsög!"
vagy nagy.
link vagyok
itt egy hal:

ezért lehet
hogy utálni fogtok egy páran (már ha van egy pár olvasónk)
de képtelen vagyok kibírni, hogy ne rakjam
ide. az utóbbi idők egyik leg
felkavaróbb felvétele számomra
nézhettek teljesen hülyének, de
az idegösszeroppanás kerülgetett, mikor
először néztem
megráznám a videó készítőinek kacsóit
majd le is lőném őket
hatásos és idegtépő, a
kis lény jut róla eszembe a Radírfejből.

csak erős idegzetűeknek!

Ez volt a reggeli Wulffmorgenthaler:
















Ezt fogom hát tenni!

Ugyebár a Nemzetközi Könyfesztivál idei díszvendége nem más, mint Bret Easton Ellis. Aki nem ismerné, bár nem hiszem, hogy sok ilyen lenne, ő a 80-as évek óta az amerikai modern irodalom legnagyobb alakja, akinek olyan könyveket (és filmeket) köszönhetünk, mint az Amerikai Pszicho, A Vonzás Szabályai, Nullánál is Kevesebb....igazából felsorolhatnám mind a hatot. Szóval tegnapelőtt érkezett meg Budapestre, ahol előtte még soha nem járt. Másnap volt is vele egy kis pódium beszélgetés a Millenárisban, amin én is részt vettem, és gondoltam megosztom a benyomásaimat a publikummal.

Bret számomra csalódást okozott. Kellemeset ugyan, de mégis csalódást. Messze nem volt akkora faszfej, mint aminek a könyvei és jól felépített imázsa alapján gondoltam. Persze volt pár sztárallűrje, de alapvetően egy szimpatikus srác volt (az apám lehetne), akiből nem nézném ki, hogy ekkora zseni, hogy a  kisujjából rázza ki a modern amerikai irodalmat. Igazi kultúrsznobként nem kértem fordítógépet, eredeti hangján akartam élvezni a műsort. Ennek ellenére nem terhelt le ez a másfél óra, mert persze jól beszélek angolul, de Bret a könyveihez hasonló  lazán minimalista stílusban  beszélt, némi  feminim  gesztikulációval.

Megérkezett  tehát  a  színpadra , testre  szabott öltönyében  és  bőr aktatáskájával, amiből amint leült elővett egy fényképezőgépet és lefotózta a közönséget. Lévai Balázs beszélgetett vele, aki igyekeztében majdhogynem jobban beszélt angolul mint Ellis. A közönség minden egyes poénon (Brettől persze) lelkesen nevetett, szinte várva az arrogánsabb, önteltebb válaszokat, amiből azért volt is pár. Ellis ahogy leült rögtön a közönség felé fordult és végig nekik beszélt, majd később megjegyezte Lévai Balázsnak is, hogy nem azért fordít hátat neki, mert idegesíti, hanem mert ő most alapvetően a közönséghez beszél. Szimpatikus volt tehát, nem az a közönségét megvető típus, akinek én gondoltam eddig. Megjegyezte azt is, hogy amikor felhívták, hogy jöjjön el magyarországra, megkérdezte az ügynökét, hoyg mégis miért? Mi értelme lenne annak? Nem gondolta volna ugyanis, hogy ennyien kíváncsiak lesznek rá. A Millenáris nagyterme szinte teljesen tele volt rajongókkal, akik között mindenféle korosztály képviseltette magát.

Mondott jó pár igazi Bret Easton Ellises poént, minthogy azért költözött New Yorkból Vissza L.A.-be, hogy megfektessék. A műsor végeztével a közönség is kérdezhetett párat, és egy szőke lány kivételével, aki ugyan nagyon szépen beszélt angolul, de majdnem azt is megkérdezte, hogy Patrick Bateman valójában létezik-e, mindenki kifejezetten értelmeseket kérdezett, jó angolsággal. Már-már beépített ember-gyanúsan.

Ezután pedig Bret megkínzása következett nagyközönség előtt, ugyanis felment a színpadra pár könyves arc, meg Ellis hazai fordítója és belekezdtek a Budapest díj előtti szokásosan magyaros, már Castrói hosszúságu szónoklatokba, amiktől hirtelen 100 ember kimenekült a teremből. Ránéztem Bretre, akin az azonnal-vigyetek-ki-innen arckifejezés ült és lassan már belehalt az unalomba. Ezt talán mégsem kellet volna uraim, de alapvetően nagyon élveztem. El is küldtem ma egy könyvemet dedikáltatni, hátha ki lehet várni a sort.

nu, kedves barátaim, megtörtént, a The Big Royal Kunamaka Orchestra - Tales From The Dead c. műve megosztólapra került, mindenki hallgassa meg, mert nehéz hozzáférni amúgy, és hatalmas mjúzik!
kettőspont:

ne haragudjatok hogy megint kaki kinggel jövök, de ezt látnotok kell. akarok egy olyan gitárt, mint amilyen neki van. őt meg elvenni feleségül. ez a zene teljesen odabasz. lőjetek fel egy rakettát.

Helló mindenki! Amíg gondolkodom, hogy mit írjak a tegnapi Kunamaka koncertről, megosztok mindenkivel egy cseppnyi boldogságot. Tito & Tarantula: Tarantism. Zseniális baszki. Olyan dög van ebben a zenében, hogy észre se veszem, hogy már három órája hallgatom újra, bólogatva rá cigivel a számban. Itt ülök a sötét szobában, de körülöttem mégis a fülledt sivatag, a poros Mexikó hangulata. Néhol a bluessal vegyüló, pszichedelikus sivatagi rock olyan arcoktól, mint Tito Larriva ( Megvan az alkonyattól pirkadatig? Na ő volt a Titty Twister elcseszett bárzenésze). Az album az After Darkkal kezdődik, amit még a nagymamám is ismer. Jó szám, de nem vetíti előre azt, hogy mi fog történni ezután. Mikor a második számban belép a szólógitár, rajtam többnyire végigfut a hideg. Ha ti is épp boldogok vagytok, mint személyem, akkor azért, ha meg dühösek, mint én általában, akkor azért tessék leszedni. Olyan laza pusztítás ez, hogy áll nem marad a helyén!

katt a képre

 

 

 

 

 

 

 

Thanks to IWRYB!

Beat Dis, és The Big Royal Kunamaka Orchestra
csupa olyan zenét kaptunk tegnap az A38-on, amik körülírhatatlan érzéseket keltettek bennem, így igencsak gondban vagyok a kritikaírással, szavakkal nem fog olyan jól menni. mindenesetre megnéztem mindkét zenekart teljes egészében, úgyhogy mégis valami:
a Beat Dis-ről még nem hallottam, igen kevesen is voltak a koncertjükön, ezért azt hittem, viszonylag jelentéktelen zenekarról lesz szó, minden jel erre mutatott, de most utánanéztem a neten és úgy látom, sokaknak tetszik, ami nagyon helyes! trip hop zenét játszanak, amit mindenki nagyon szeret, főleg mióta a portishead berántotta a műfajt a mainstreambe (háhá), érezni is lehetett mint hatást, bár mást nem is nagyon ismerek ebből a műfajból. és igen, a boldogság gyertyája gyúlt lelkemben, amiért tehetséges emberek veszik a fáradságot, hogy összehozzanak korrekt koncerteket, jó zenével, jó látvánnyal, vetítéssel, sokféle hangszerrel, mindezt dicső hazánkban, szóval...nagyon frankó volt. tomcsi kollega azt állította, hogy az énekes hölgy MC ducky a SEEN és Esclin Syndo, és még ki tudja hány másik zenekarból. és valóban, bár a neve más, de a hölgy azonos. negatívumként a világítást tudnám említeni, elvett a vetített képek erejéből az, hogy hosszú perceken át erős fényekkel világították a zenészeket. de volt olyan is, hogy összeszedte magát a világítás, és akkor mindenki élvezte. meg talán kicsit hosszúra nyújtották a koncertet. de ezt lehet, hogy csak azért éreztem, mert irgalmatlanul izgatott voltam a főzenekarral kapcsolatban.
tomcsi elegánsan le is lépett a hajó fedélzetéről, amint belekezdett a kunamaka, de azthiszem csak kakilt a bkv éjszakai menetrendjét illetően. (egyébként ez a bejegyzés a sztrájknak köszönhető, mert ha közlekednének a buszok, akkor nem bukott volna meg az a prodzsekt, melynek keretében leutazom pécsre, hogy megnézzem a kunamaka ottani fellépését is és nem itthon csapkodom a billentyűzetet. e helyett viszont a keletiig sem jutottam el. marad a panelgettó!) én rendíthetetlenül pislogtam a színpad felé (mellesleg tomcsikám, az éjszakai járatok még jártak, csak aszittük hogy nem, baszodalássan!), és tényleg nagyon megérte, elvégre nem minden nap lát az ember Serj Tankian-bűl és Mike Patton-ből összegyúrt énekesfrontembert. nem volt semmi a fickó, egész koncerten szemüveget viselt, mutogatott és hadonászott, gesztikulált mint akinek végtagját szorították satuba és esélye sincs, hogy kiszedje onnan. egy halom ironikus és humoros átvezető szöveget produkált, és nagyon jó hangja van neki, ordít és énekel is, és van megjelenése, kisugárzása. a billentyűs bácsi jó nagydarabnak tűnt, rázta hosszú haját, és szerintem a basszerosok szoktak így kinézni (a watch my dying jut róla eszembe), úgyhogy legalább helyet kellett volna cserélniük a gitárossal. a valódi basszeros eléggé mozgékony, mindenkinél van mikrofon, átélés mindenkinek az arcán, szórakoztatóak élőben. látszik, hogy alaposan begyakoroltak mindent, felkészültek, és profik. valami egyszerűbb egyenruha-féleséget is viselnek. és az igazi showelem: Guy La Mouche!! az óriási légy, aki bejön egy-két számra, táncol, vedlik a színpadon, csapdos a szárnyával, pacsizik a nézőkkel! nézzétek meg, ahogyan nyaral, és azt is, ahogyan tisztességesen rögzíti a kunamaka új albumát!
zeneileg nagyon egyéni, hangulatra egy tim burton filmet idéz, ijesztő, feszült, rémmesés, és tele van metallal. legtöbbet a csengettyűs-szélfújós-hátborzongatós részek, és a kifejezetten erőszakos zúzások váltakoznak egészen kiszámíthatatlanul, de játszottak igazi táncolható partigerjesztő funkyt is, sőt a ráadásban egy olyan számmal zártak, aminek az alapja egy bárzongora-téma volt, amolyan buster keaton aláfestő zene, de a zongorás rész után sikerült egy ősi rock and roll gitárszólót is odabiggyeszteni. óriási volt, felkészült és profi volt minden tag a színpadon, szerintem ambíciózusak, és érdemes küzdeniük kicsit a hírnévért. különleges zenéről van szó, első hallásra megmarad az emberben valami, de mindig marad felfedeznivaló, emlékeztet néha a Mr.Bungle-re, de szilárdabb a tematikája, gyöngyszem, érdemes meghallgatni és odafigyelni rá és menni koncertre ha adódik rá alkalom, nagy (és abszurd) élmény, ördögi atmoszféra, egy utazás egy sötét hangulatú mesekönyv lapjaira.
még a helyszínen megvásároltam a legutóbbi albumukat(Tales from the dead), mivel sehonnan nem sikerült letöltenem, és akkor zsolti bácsi segítségével valahogy idevariáljuk a honlapra és mindenki tölt. igényes album-art egyébként, a számcímeken beszartam (pl. a Spider's waltz vizualizálása vicces élmény, avagy Megashit is the woods, Save the dolphins, Demon Club 666, és a kedvencem: Young but dead :D ), és 60 perc feletti hossz!
kedvcsináló szeksön:
- a szeptember 1-jei koncertjükből egy szám (jellemző az énekes humorára, hogy amikor belép a számban a gitár, elmondja a faszi, hogy "this is a song without guitar")
- az új album első száma valami TVműsorban
- Beat Dis videó (Just like)

Jelentem, a blog már nincs széthullva, mert Dávid megcsinálta. Holnap lesz már valami írva, sok volt eddig a tanulnivaló. Ha minden igaz, lesz dupla Kunamaka koncertkritika, ugyanis Dávid ma van az A38-on én meg holnap megyek a pécsi koncertre. Szóval lesz itt tartalom. Stay tuned!

Amúgy tudom, hog néha szét van csúszva az oldal alsó része, de még nem tudom mitől van. Majd rájövök és akkor megjavítjuk. Bár szerintem a Dávid csinálta........

Nemrég találtam rá a Soul Coughingra. A kilenc éve feloszlott Nooyawki kultzenekar alternatív rockot, jazzt meg hip-hopot játszott. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy van egy számuk a Super Bon Bon, ami szerintem egy frankó zenei kísérletnek is megfelel, ugyanis a szám alapjai teljesen egyszerű minimál-funky, swing meg jazz alapok. Jazz hangszerekkel van előadva és ebből ez egészből valami olyan szám kerekedik mint egy 90-es évek végi hardcore-rap dalocska. Nagyon érdekes és elég hamar megszereti az ember.

Ha már pont szóbakerült Jim Jarmusch, ajánlanék egy remek kis jelenetet a kávé és cigarettából. Igazából pont most néztem meg és eszembe jutott, hogy mennyire jó is ez.
Van az a rész amikor Tom Waits és Iggy Pop beszélgetnek egy kávézóban. Annyira átjön belőle az a hangulat, amikor csak ülsz valaki mellett de igazából semmi közös témátok nincs. nem történik semmi, csak ez a feszengés és minden másodperc óráknak tűnik. Igazából az egész film erről vagy ehhez konfliktusokról szól kávé és cigaretta mellett. Osztom Jarmusch véleményét, mert tényleg ez az igazi kombináció. Nem is bírom ki, hogy ne gyújtsak rá. Meg kávét is főzök. Amúgy Tom Waitssel kapcsolatban érdekes még az, hogy minden interjút valami útszéli kávézóban ad és nem is igazán lehet tudni, hogy hol van a farm, ahol lakik.
Következzen tehát a jelenet, bár valószínű, hogy sokan ismerik.

Ki látta mostanában a Red Hot Chili Peppers Tell Me Baby című számát? Valahogy furának érzem, hogy az a zenekar akinek az első lemezein akkora erő volt és düh, most ilyen nyál popzenét csinálnak. Nem mintha baj lenne a poppal. Nem is nagyon lehet vele baj, hiszen valami attól pop, hogy népszerű. Tehát sokan hallgatják. Mondjuk a Scooter féle mellékvágányokra nem térnék itt ki, de egymillió légy nem tévedhet. Szóval meg lehetne oldani az RHCP elkurvulását annyival, hogy mikor, kb a Californication környékén, leálltak a heroinról, elkezdtek szar zenét csinálni. De nem hiszem, még egy ilyen zenekar tekintetében sem, hogy a heroinnnak ekkora befolyása lenne a kreatív folyamatra. Annyi lehet a megoldás, hogy miután elkezdtek felnőni és kihunyt bennünk a punkos lelkesedés, már nem annyira akartak ellenállni és lázadni minden ellen. Jött tehát az ötlet, hogy van ilyen dolog is ám, mint dallamos rockzene! Azzal pedig igen nagy pézeket lehet keresni mindenfele. Na most ha ez a két szó egyetlen szemantikai tartalomra utal, attól minden jóérzésű zenebuzi torka megbicsaklik. Külön-külön ugye nincs probléma a szavakkal, ám együtt vmi olyan dologra kezdenek utalni vele, mint a kibaszott Hooligans, a konvenciók és a kitűnő magyar fogyasztási kultúra mögé beálló, örök lázadók. Nem mondanám azért, hogy az RHCP egy szinten tartózkodik a Hooligansszel, de arrafelé konvergál. Valószínüleg mindig hitelesebb arcok lesznek Kiedis-ék, mint Hooligans Tibi, főleg ha nem veszik fel a redhátcsilipepörsz vezetéknevet. Azthiszem túlságosan elkalandoztam a dallamos rockzene fikázása felé és rájöttem, hogy javítanom kell. A Red Hot Chilli Peppers popzenéjével nincs semmi baj. Hallgatható, a Snow esetében néha élvezhető, rádiózene. Az én problémám azzal van, hogy karrierjük első 15 évében hihetetlen hévvel akarták megismertetni a világgal azt az energiát, ami a zenéjükből árad. Jó is volt az a szemtelen, mindenféle technikai tudással szembemenő punkzene, csak hát Kiedisen kívül közben mindenki megtanult zseniálisan játszani a hangszerén és talán a punk már nem volt elég. Ugyanakkor még mindíg lehidalok attól, ahogy Flea a színpadon mozog. Az apám lehetne, de én apámat még nem láttam így zúzni. Hozzátenném még, hogy régebben a Californication-t is sokat hallgattam, a Blood Sugar, Sex Magik pedig még mindíg megvan a kedvenc albumaim között.

Álljon itt az egész kifakadásom oka:

Na, ki ismeri  The Del-Byzanteens-t? Annyit elárulnék, hogy a Post-punk, New-wave banda billentyűinél ül Jim Jarmusch, aki még vokálozik is. Remélem más is elkezdett érdeklódni. Amúgy elég egyszerű posztpunk ez, de szerintem nagyon élvezhető. Mit élvezhető, nagyon is tetszik. Olyan igazi nyújorkias hangzás a 70-es évek vége-80-as évek eleje tájáról. Lehet, hogy mostantól megszűnnek majd az előítéleteim a rockzenekarokban szereplő szintikkel kapcsolatban?

Ha akad olyan aki nem ismerné Jarmusch-t az nézze meg az ájemdíbíjét. Olyan filmek rendezője ő, mint a Coffee and Cigarette, Permanent Vacation, Dead Man, Broken Flowers.

Itt meg a Del-Byzanteens enyiműr. Van három letölthető szám is. Például a Draft Riot
nagyon jó a maga tapsikolós alapjával.

Köszöntem.

Erről már amúgy is sokat hallottam. Múltkor fent volt plastikjózsinál, most meg a BoingBoing-on láttam. Tehát, awareness test. Ide teszem.

háh, az milyen, hogy az HBO-n ma este a "Túl a barátságon" után a Férfibecsület c. filmet adják?? :D

Lehet hogy ez valakit érdekelni fog! A szvijazsszkij kéttagú szerkesztőségének másik tagját mindenesetre biztosan. David Lynch inspirálta Blue Velvet torta. Íme:































Valaki először egy Radírfej baba tortát javasolt neki a barátja szülinapjára! Na, azt nem biztos hogy megenném, hiába van málnából...

Itten lehet jobban megnézni.

Found on BoingBoing

Találtam még egy jó Blue Velvet Tortát : Blue Suede shoes

Álljon itt a világ legértelmetlenebb és legidegesítőbb kvízjátéka! Bele fogtok őrülni, de nem tudjátok majd abbahagyni!