Ugyebár a Nemzetközi Könyfesztivál idei díszvendége nem más, mint Bret Easton Ellis. Aki nem ismerné, bár nem hiszem, hogy sok ilyen lenne, ő a 80-as évek óta az amerikai modern irodalom legnagyobb alakja, akinek olyan könyveket (és filmeket) köszönhetünk, mint az Amerikai Pszicho, A Vonzás Szabályai, Nullánál is Kevesebb....igazából felsorolhatnám mind a hatot. Szóval tegnapelőtt érkezett meg Budapestre, ahol előtte még soha nem járt. Másnap volt is vele egy kis pódium beszélgetés a Millenárisban, amin én is részt vettem, és gondoltam megosztom a benyomásaimat a publikummal.

Bret számomra csalódást okozott. Kellemeset ugyan, de mégis csalódást. Messze nem volt akkora faszfej, mint aminek a könyvei és jól felépített imázsa alapján gondoltam. Persze volt pár sztárallűrje, de alapvetően egy szimpatikus srác volt (az apám lehetne), akiből nem nézném ki, hogy ekkora zseni, hogy a  kisujjából rázza ki a modern amerikai irodalmat. Igazi kultúrsznobként nem kértem fordítógépet, eredeti hangján akartam élvezni a műsort. Ennek ellenére nem terhelt le ez a másfél óra, mert persze jól beszélek angolul, de Bret a könyveihez hasonló  lazán minimalista stílusban  beszélt, némi  feminim  gesztikulációval.

Megérkezett  tehát  a  színpadra , testre  szabott öltönyében  és  bőr aktatáskájával, amiből amint leült elővett egy fényképezőgépet és lefotózta a közönséget. Lévai Balázs beszélgetett vele, aki igyekeztében majdhogynem jobban beszélt angolul mint Ellis. A közönség minden egyes poénon (Brettől persze) lelkesen nevetett, szinte várva az arrogánsabb, önteltebb válaszokat, amiből azért volt is pár. Ellis ahogy leült rögtön a közönség felé fordult és végig nekik beszélt, majd később megjegyezte Lévai Balázsnak is, hogy nem azért fordít hátat neki, mert idegesíti, hanem mert ő most alapvetően a közönséghez beszél. Szimpatikus volt tehát, nem az a közönségét megvető típus, akinek én gondoltam eddig. Megjegyezte azt is, hogy amikor felhívták, hogy jöjjön el magyarországra, megkérdezte az ügynökét, hoyg mégis miért? Mi értelme lenne annak? Nem gondolta volna ugyanis, hogy ennyien kíváncsiak lesznek rá. A Millenáris nagyterme szinte teljesen tele volt rajongókkal, akik között mindenféle korosztály képviseltette magát.

Mondott jó pár igazi Bret Easton Ellises poént, minthogy azért költözött New Yorkból Vissza L.A.-be, hogy megfektessék. A műsor végeztével a közönség is kérdezhetett párat, és egy szőke lány kivételével, aki ugyan nagyon szépen beszélt angolul, de majdnem azt is megkérdezte, hogy Patrick Bateman valójában létezik-e, mindenki kifejezetten értelmeseket kérdezett, jó angolsággal. Már-már beépített ember-gyanúsan.

Ezután pedig Bret megkínzása következett nagyközönség előtt, ugyanis felment a színpadra pár könyves arc, meg Ellis hazai fordítója és belekezdtek a Budapest díj előtti szokásosan magyaros, már Castrói hosszúságu szónoklatokba, amiktől hirtelen 100 ember kimenekült a teremből. Ránéztem Bretre, akin az azonnal-vigyetek-ki-innen arckifejezés ült és lassan már belehalt az unalomba. Ezt talán mégsem kellet volna uraim, de alapvetően nagyon élveztem. El is küldtem ma egy könyvemet dedikáltatni, hátha ki lehet várni a sort.