Vannak azok a filmek, amiktől úgy érzed, hogy valamit változtatnak az életeden, gondolataidon, másokhoz való hozzáállásodon. Nálam is volt egy pár: Fight Club, Amerikai szépség, stb...de legfőkébb a Donnie Darko. Minden új filmnél ezt az érzést keresem. de csak kevésnél találom meg.















































Ez kissé trükkös bevezető volt, ugyanis a The Nines-nál ezt csak félig -meddig találtam meg. Ízig-vérig kultfilm pedig john August első rendezése. Ő amúgy egy forgatókönyvíró, elég ismert ráadásul, akinek olyan filmek scriptjeit köszönhetjük mint a Big Fish, Corpse Bride, Charlie and the Chocloate factory és...ööö...Charlie's Angels. Most összeállt a Pillangó Hatás és az Egy Csodálatos elme... producereivel egy film erejéig és már ebből látszik, hogy ez bizony nem akármi lesz!
Az alapsztorit elég nehéz leírni. Három történet, három zavart és összetört férfi, akikben nem sok közös van, ám egyre inkább kiderül, hogy ez csak látszat. Ez is azok közé a filmek közé tartozik, ahol a néző másfél órán át csak kapkodja a fejét, hogy most mi történik, aztán az utolsó tíz percben minden megvilágosodik és értelmet nyer az összes ködös megjegyzés, értelmetlen áthajlás. Az áthajlás szót mondjuk le kéne írnom még párszor, ha nem menne a kitűnő stilisztikám rovására, ugyanis a három történet alapvetően ezeken a fura és elsőre értelmetlennek tűnő áthajlásokon keresztül kapcsolódik egymáshoz. No meg abban, hogy a föbb színészek mindhárom részben szerepelnek, más karakterek képében. Itt meg kell jegyeznem, hogy én a föszereplő Ryan Reynolds-ot a Van Wilder, magyarul Buliszervíz, című filmben láttam először és ahhoz az alakításához képest most a szavam is elállt. Meglepő, hogy ilyen gagyi amcsifilmszínészek néha mennyire jók tudnak lenni egy-egy komolyabb szerepben. A sztoriról nem merek semmi konkrétat elárulni, mert azzal már a spoiler-határt súrolnám, annyit megemlítenék hogy van benne egy kis science-fiction, jó sok kilences, remek fényképezés é igen sok agymunka, amivel összerakhatóváválik a puzzle. Aki bármi vonzódást érez a Donnie Darko-szerű misztikus-filozófikus filmekhez, annak csak melegen tudom ezt ajánlani.
Most úgy próbáltam írni egy filmről, hogy semmit nem írtam róla, de ha valaki megnézi a filmet, akkor megérti hogy miért nem merek belemenni a részletekbe. Valamint mindenki, aki ezen átesett másnak zöld karkötővel a karján fog kilépni az ajtón.
Look for the nines!

először is bemutatnék önöknek egy videoklipet amit az imént láttam az emtívín, és két rövid kérdést is szegeznék mellé: mi ez? csak én találom értékelhetetlennek, idegesítőnek, elviselhetetlennek? oké hogy stílusokat ötvözni jó, biztos lehet a hip-hopot és a house-t jól is, de ehhez fogható marhaságot sosem hallottam:

 Adam Tensta: My cool

 

 

viszont most jön a post értelmes része, vessenek egy pillantást ennek a hölgynek a videóira, nagyon tehetséges, egyéni játékstílus, különös kisugárzás, és magyar szemmel nézve röhejes név, hölgyeim és uraim: Kaki King!

és nem, soha nem írtam be a youtube keresőbe, hogy kaki, hanem pont aznap (03.11.) néztem fel a youtube-ra, amikor megjelent a "pull me out alive" klipje, kezdőlapon. becsület szavamra. tényleg.

Nem hiszem, hogy valaha, valaki  írt volna még egy ilyen mondatot a világtörténelemben. Egyszerre tekint derűsen a jövőbe és szkeptikus a jelennel. Ma így éreztem magam. Mint amikor a micimackóban csak füles fölött esik az eső. Sajnos nincsenek meg a képességeim, hogy ilyen optimistán szemléljem a világot. Bazmeg, kéne ide még valaki, aki így tudta!
Tudom, elkéstem a halotti beszéddel, de engem ma érintett ez meg igazán!
Viszlát, bús hétfő!

A következő poszt értékeléséhez az alanynak két dologra van szüksége: arra hogy legalább annyira szeresse a radioheadet mint én( és ez itt nagyont jelent), valamint arra hogy jól beszéljen angolul. Ugyanis most a New York Times egy cikkét szeretném a nagyérdemű publikum elé terjeszteni. Kiderül belőle, hogy milyenek a tagok valójában, hogy nem voltak tinédzserek, hogy a zseniális lemezterjesztési forradalmat valójában a két menedzserük találta ki "when they were a bit stoned", hogy ez mennyire jött be nekik meg egy csomó mindent. Valójában elég hosszú cikk de minden sora aranyat, vagy legalábbis sárgarezet, ér. Akit esetleg érdekelne az itt találja meg.
Kevésbé stílusos, hogy a poszt írása közben Beach Boyst hallgatok, de baszkikám, ők a legjobbak. Ráadásul ha lenne egy olyan verseny, hogy melyik az a zenekar, aki még a Sex Pistolsnál is több mindenkire hatott, akkor azt ki is nyerné meg? Na ki?

Google szülei elutaztak.Ezt teszi az emberrel a webkettő!

Eszter küldte videt. Zsír.

Van ez az ember, akiről valószínűleg élő és halott is hallott már. Megalapította az Applet, a Pixart és a Nextet. Nélküle a mai kor nem ilyen lenne. Ő találta ki azt az egész grafikus UI-t, amire mai társadalmunk épül. Persze ez nem teljesen igaz, ugyanis egy másik nevesebb figura, bizonyos Bill Gates kissé lenyúlta az ötletet és sikerre is vitte azt. Viszont az invenció szó alatt a wikipedián máig az ő cégének neve kellene hogy szerepeljen. Ő minden nördségre hajlamos ember szívében helyet kapott.'Couse he's one of them.

Kissé drámai volnék, de mégis Steve Jobsról van szó.

Most Steve Jobsnak a Stanford University diplomaosztóján elmondott beszédét hallgathatjátok meg, eFi által feliratozva. Kifejezetten érdemes meghallgatni, nagyon érdekes dolgokat mons az életről, filozófiáról, invencióról. Vicces és mégis drámai.

Az Improv Everywhere egy beszédes nevű művészcsoport. Legutóbbi munkájukkal talán a musicalek irrealitása és a való élet közti határt szerették volna elsöpörni, mindenesetre ez a legviccesebb videó, amit valaha láttam.
 

A videót egy Los Angeles környéki bevásárlóközpontban vették fel. A gyanútlan vendégek csak ebédeltek, mikor hirtelen részeseivé váltak egy megvalósult musicalnek. A 16 beavatott művészen kívül senkinek fogalma sem volt arról, hogy mi történik, a videót rejtett kamerákkal vették fel és rejtett mikrofonok segítségével hangosították az éneket a bevásárló központ hangosbemondó rendszerén keresztül érkező zenéhez.

found on BoingBoing

Reggel a szokásos blogolvasó órácskámat tartottam és hatalmasat dobbant a szívem amikor megláttam az egyik kedvenc zeneblogomon a feliratot: Portishead - Third.
Tíz éve várunk erre. Persze nem én, hiszen akkor még a buli van aprajafalvánt hallgattam, hanem az emberiségnek azon el nem hanyagolható része, aki szereti a Portisheadet.
Nos, engem nem igazán fogott meg így elsőre, ami nem is meglepő, hiszen az eddigi két albumuk sem rögtön égette bele magát a fülembe. Kelleni fog ehhez még idő azt hiszem. Mindenesetre annyit megállapíthattam, hogy az ígéretekkel megegyezően a hagyományos, portisheades stílust vegyítették mindenféle érdekességgel, például van egy szám, a machine gun, ami teljesen indusztriál alapokra épült, amolyan gépfegyver szerű ütemekkel. Nem tudom tehát, hogy ez később mennyire lesz jó.

Alkosson ön is véleményt ide kattintva.

















via IWRYB

Rátaláltam Szipál Péter blogjára, aki amolyan sztárfotós Commercial Photogarpher volt amerikában, egészen addig amíg 30 év után visszatelepült ide, kishazánkba. Nem is ez a lényeg, habár kellemes blog meg minden, hanem van neki egy posztja itten, ami a kultiplex lebontásáról meg a könnyűdrogokról (Hívta már valaki evör marie jane-nek a füvet?). Meg van szép meztelen lány is. egészen okos írás, a maga egyszerűségében.

Más téma. Már harmadszorra csalták el egy-két forintomat rossz kerekítéssel különböző boltokban. Nem vagyok szarrágó, nem is az az egy-két forint érdekel, de mi lenne ha működne erről egy ilyen rendes felvilágosítás?! Ha már egyszerűsítünk, meg takarékoskodunk az aprópénz érmék bevonásával. Mondjuk kezdésnek ne nekem kelljen begépelni, hogy forint.hu, aztán meg kattintgatni mindenfele. Nekem erről már rég tudnom kellene. Nem úgy tudnom, hogy utánanézek, hanem úgy hogy plakátokkal, rádió meg tévéhirdetésekkel elmondják nekem, a kedves vevőnek. Vagy esetleg a boltban és itt jön a másik oldal a képbe, nem kellene átvágni, akár egy-két forinttal, hanem szépen közölni hirdetéseken keresztül a tisztelt vevővel, hogy ez most hogyan megy.
Tessék mondani, kommunikálva volt ez és akkor én vagyok a hülye, vagy igazam van és lehetne ezt hatékonyabban is?

amúgy:

A kerekítés matematikai szabálya:

• az 1-re, 2-re végződő összegeket lefelé, 0-ra;
• a 3-ra, 4-re végződő összegeket felfelé, 5-re;
• a 6-re, 7-re végződő összegeket lefelé, 5-re;
• a 8-ra, 9-re végződő összegeket felfelé, 0-ra kell kerekíteni 2008. március 1-jétől.

Kedves gyerekek, ez itten a zenedoboz mai adása. Engedjétek meg nekem, hogy ajánljak nektek egy friss releaset. az előadó Tapeunderground, az album címe alszik, kikapcsol. És valóban alszik meg kikapcsol mert igenjó kis trip-hop, downtempo keverék ez, amely ápolja a lelket és a testet, bársonyossá teszi a bőrt. Nem vagyok jó trip-hopból, így nem is mennék bele abba hogy ez mire hasonlít meg milyen hatások, stb... engem úgyis minden a portisheadre emlékeztet. Ez is. De az meg jó, nem? Szóval teljesen alap trip-hop zenei alapok , már-már alterzenéket idéző, de mégis szellemes magyar énekkel. Ugyan világviszonylatban nem egyéni zene, engem mégis megnyugtat a tudat, hogy kis országunkban, a maró gúny és pesszimizmus csodálatos erdejében is megteremnek ezek a nagyon igényes és szeretni való zenék. Szóval regisztrálni kell, ingyen letölteni, majd elmerülni a fürdőkádban cigivel és teával  a kézben. Alszik, kikapcsol.

(letöltéshez katt a képre)

Tudom, gáz, de ez van.

Amúgy múlt héten sikerült elmondanom a Dávidnak ezt a mondatot:
" Ma utána néztem a nerdöknek a wikipedián, de nem olvastam végig."
Aki érti, az érti, aki meg nem érti, az értse meg itt.
zs voltam.

a mókás állatvideók rendszerint csak közepesen viccesek, ez a videó viszont amellett, hogy nagyon vicces, igen tanulságos is! kicsi a bors, de nagyot tüsszent! anyamackó ijedtében félrenyel és aszongya "te jó isten! mi történt ezzel a gyerekkel?!" Óriási!

azt hiszem késik picit a Nick Cave & The Bad Seeds új albumának kritikája, de gondoltam azért idézzük meg az ujjalbummot: öt darab 1 perc körüli reklámfilm a Dig, Lazarus, dig-nek a Nick Cave & The Bad Seeds tagjaival. profi szellemidézés, ne próbáljátok ki otthon!

A Skins második évadának trailere. Brutális.

Megérkezett az új Nick Cave a merevlemezemre. most rágyújtok és meghallgatom. aztán írok róla. jujuj.

Tegnapelőtt befejeztem a Skins első évadát és van róla egy csomó zavaros gondolatom. Először mondjuk elmesélném, hogy mi is ez.
























A Skins egy brit vígjáték-dráma, ami 2007-ben debütált az angol E4 csatornán. A sztori maga az, hogy van egy csoport tipikus 17 éves bristoli fiatal. akik a kisváros unalmában az ilyenkor szokásos bandába verődést választják időtöltésként. Ez az egész meg van fűszerezve rengeteg droggal, érzelmi problémával/alkalmi szexszel és különböző balhékkal. A szereplők között fel van vonultatva a lehető összes vallási, etnikai felekezet és szexuális hovatartozás. Van a főszereplő, Tony, aki a népszerű srác, az ő legjobb barátja Sid, aki a lehető legszerencsétlenebb geek és ráadásul szerelmes is Tony barátnőjébe Michellebe. Van muszlim fiú is, Anvar, akinek hithű muszlimként a legjobb barátja egy meleg srác, Maxxie. Chris a partiállat, aki szerelmes a pszichológia tanárnőjébe és Jal, a néger lány nagyon sok tehetséggel és családi problémával. Az én kedvenc szereplőm mondjuk Cassie az anorexiás lány, aki mintha mindig a föld felett replne 17 centivel. Ők tulajdonképpen az alapjai az egész sorozatnak és a történet szerencsére jól szét van osztva a szereplők között. Minden rész másik karakterre épül és a legtöbb esemény nem tér vissza a további részek alatt. Érdekesség amúgy, hogy a főszereplőkről elnevezett részek mindegyikének nyitó képsora az adott szereplő szemeinek nagytotálja. Én erre elsőre nem is jöttem rá mielőtt utánaolvastam volna.




















Amúgy tök jó, hogy az amerikai sorozatokkal ellentétben itt a 17 éves srácokat meg lányokat nem tökéletes, 25 éves színészek játszák, hanem olyanok akik tényleg ennyi idősek és életszaga van az egésznek, nem ilyen erőltetett massza. amúgy nekem nagyon tetszett a színészgárda, tehetségesek és tökéletesen illenek a szerepbe. Még egy ellenpont az amerikai sorozatokkal szemben, hogy itt kőkeményen vállalják a drogokat és a meztelenséget. Nincs semmi álszent kioktatás. A zenék nagyon ütnek, le is töltöttem a soundtracket felfedezve, hogy mennyi jó zene van benne amit nem is vettem észre. Ez talán azért lehetett, mert a képek annyira karakteresek és úgy megfognak, hogy a hangulatfestés miatt már fel sem tűnik a sok apró részlet.
Amúgy a legjobb dolog az egészben, hogy minden részben olyan tökéletesen felépítetten pusztul le a lelkivilágom, hogy aztán a végére újra felépüljön, hogy azt tanítani kellene! És miközben tudom hogy minden pusztul, a hasamat fogom a röhögéstől a poénok miatt. Talán emiatt hiányzik az a keserű szájíz, ami a drámák után maradni szokott a számban.
Na megyek rágyújtok...addig mindenki nézze meg a trailert és gyorsan kapjon kedvet!
ps.: amúgy Dávid sokat kritizálta, hogy mindenhova odaírom h kötelező, meg alapmű....de hát istenem, ez tényleg az:)

zsolti blogszerkesztő kollegával múltkor kávézás közben azon morfondíroztunk, mennyire furcsa, hogy most van ez a nagy nosztalgiahullám a kilencvenes évek legelbaszottabb zenéivel kapcsolatban és kifejezetten sok szórakozóhelyen coco jumbo és scatman john és ez a sok használhatatlan zene divatos ismét, csak persze egész más miatt, mint a kilencvenes években. ezen gondolkodva eszembe jutott egy szám 1993-ból, ami nagyon sokat ment az MTV-n, mikor még kicsi voltam, és én állatira szerettem, és nagyban hozzájárult az ízlésem alakulásához. ez, és az H-Blockx: Move c. számához készült klip
volt a kezdet számomra, és érdekes, mennyire máshogy szórakoztató a klip mint akkoriban. hét évesen sok poént nem értettem, pl fel sem tűnt, hogy a második kismalac be van tépve és néha ganját adogatnak egymásnak a malackák... na, egy szó mint száz, aberrált videó, alap, legalább annyira kibaszottul szórakoztató, mint amennyire szánalmas. számomra ez a kilencvenes évek-nosztalgia.

green jelly: three little pigs

a tegnapi 10 perc Dealer megadta az utolsó lökést ahhoz, hogy megnézzem a filmet, így ma megvettem duplalemezes változatban, úgyhogy kritika:
azért is voltam nagyon kíváncsi erre a filmre, mert úgy tűnik, fliegauf benedeket hasonló témák gondolkodtatják el, mint engem, kezdve Rengeteg c. filmjével, ami amellett, hogy a magány érzése itatja át a filmet, arra keres választ, létezhet-e igazi egyéniség, teljesen önálló, saját sors olyan helyen, ahol az egyénre már alig-alig figyel oda bárki is, helyette nagy tömegekben gondolkodunk (pl. Föld bolygó). a Rengeteg igen nagy hatással volt rám, és amikor hallottam újabb filmjének címét (Dealer), megint úgy éreztem, hogy sikerül az érdeklődési körömnek megfelelőt alkotni, nem mintha lenne személyes élményem keménydrogokkal, de érdekel a téma (és reménykedtem, hogy nem pókerasztal körül fog zajlani a cselekmény).
A Dealer egy drogárus egy-másfél napját mutatja be, ahogyan jár vevőtől vevőhöz, vagy saját életének szereplőihez, így kis epizódokra osztható a film, melyekben különböző hátterű kokainisták és heroinisták, vagy drog nélkül megtört személyiségek mesélnek magukról, s a jól külön választható részek közös pontja a dealer, és többnyire áruszállítmánya. megjelenik benne drogfüggő vallási vezető, ex-barátnő, egy kislány, aki feltehetőleg a főszereplő lánya, egy régi barát, néhány fiatal egyetemista első drogos élményekkel, a dealer apja, és magának a dealernek is van saját epizódja, és van egy "csúsztatott" kerete is a filmnek.
sok-sok közös pont van a Rengeteg és a Dealer között, olyannyira sok, hogy kicsit olyan érzés, mintha egy elemzéssel el lehetne intézni mindkét filmet. egyik filmben sem szerepel profi színész, hanem magánszemélyek teljesen eltérő foglalkozásokkal és élettörténetekkel, amitől a párbeszédek és a reakciók sokkal életszerűbbek lesznek, mint színészekkel, és így sokkal könnyebb azonosulni a filmmel, mint általában, és szerintem ezért is van az, hogy a vélemények rendszerint szélsőségesek mindkét filmmel kapcsolatban. van 2-3 olyan "színészként funkcionáló magánszemély" is, akik mindkettő filmben játszanak. mindkét filmnek van kerete és igencsak ütős csattanója. mindkét film sok, könnyen elhatárolható, 10-20 perces részre oszlik. sőt, véleményem szerint a két film  alaptémája is azonos, annak ellenére, hogy F.B. megpróbálja a címmel és a drog szerepeltetésével félrevezetni a nézőt, ugyanis azzal együtt, hogy a dealer minden jelenetben jelen van, és a drog körül forog majd' minden szereplő kicsiny világa, magáról a drogról viszonylag keveset beszélnek a filmben, ehelyett minden szereplő saját történeteket mesél el, hogy igazolja a drog használatának jogosságát. tehát itt megint egybefut a két film, hiszen ismét emberi sorsokat ismerünk meg, ismét a nagy tömegből kiragadva.
az operatőr munkája nagyon dícsérendő, minden jelenetben a beszélgető figurák körül mozog a kamera, ezzel is remekül szemléltetve, mennyire szeretné mindenki, ha körülötte forogna a világ, az epizódos felépítés mégis megmutatja, hogy ez csak álom maradhat az összes egomán drogfüggőnek. a film színvilága igen hatásos, könnyebben átérezhető általa a sok nehéz sors és küzdelem és kilátástalanság. szóval technikai szempontból mindenképp fejlődött Fliegauf Benedek, bár a Rengeteg valószínűleg a film megett rejlő gondolatmenet miatt lett úgy kamerázva, ahogyan (a Rengetegben minden arcot közvetlen közelről látunk, sőt, sokszor már csak egy szempár vagy az ajkak töltik ki a vásznat).
sok pozitívum mondható el mindkét filmről, csak sajnos szinte ugyanazok a pozitívumok, így a Dealer csalódás volt olyan szempontból, hogy nem tekinthető karrier-beli előrelépésnek, inkább csak egyhelyben toporgásnak. szó se róla, Fliegauf fantasztikus érzékkel viszi filmvászonra az egyéniesség/"egyéniség-nélküliség" problémakörét, de szerintem a Rengeteg után ezzel foglalkozni már kissé fölösleges volt. a Rengeteg számomra egyébként alapmű, hosszú napokra gondolkodóba ejtett, és valószínűleg a Dealer is azzá vált volna, ha azt látom előbb, épp ezért azt tudom mondani, hogy mindenki nézze meg az egyik filmet, de csak az egyiket.
gyorsan pár szó a DVD extráiról: ismét hasonlóság, ugyanolyan jellegű mindkét lemezen, van egy kis werkfilm és sokat beszél F.B. is és magyarázkodik a filmekről, ami egy kicsit azt az érzést kelti, hogy fél a nézők reakcióitól és fél, hogy túl nehéz befogadni a filmeket. vannak kivágott jelenetek is az extrák között, és itt van is egy olyan jelenet, ami egy nagyon furcsa csavart tesz a szereplők közti viszonyok átláthatóságán, és sajnálom, hogy nem tették bele a filmbe. bár csak emiatt is érdemes megvenni a duplalemezes verziót :)
végül adnék egy utolsó plusz pirospontot Fliegauf Benedeknek, ugyanis a Dealer végén a stáblistán producerek, támogatók felsorolása után ad egy rövidke felsorolást a "szellemi támogatók" listájáról is, és itt szerepel többek között David Lynch (kedvenc filmrendezőm), Beth Gibbons (Portishead) és Tarr Béla is. hatásuk egyébként érezhető is a filmekben, a David Lynch-re jellemző miszticizmus végig jelen van (főleg a Dealerben), a Dealert záró zenéről (amit teljes egészében F.B. írt) pedig egyből eszembe is jutott a Portishead, és külön simizés volt az egómnak, hogy ilyen ügyesen ráéreztem. öröm.

A vegetáriánus Moby így áll bosszút a gonosz KFC-s tábornokon Sanders ezredesen. Ez ám a pszichedélia!
A zene meg visszarepít minket valahova a kilencvenes évek első felébe, hogy együtt feküdjünk Rentonnal és Spuddal egy elhagyott gyárépület padlóján és bámuljuk a repedező falakat.
Tényleg kötelező!

kész, tudtam, hogy ha egyszer elkezdek youtube-ot nézegetni, sosem lesz vége, viszont találtam még pár egészen érdekes dolgot.
az első egy részlet fliegauf benedek Dealer c. filmjéből, amit már régóta meg szeretnék nézni, és ez a 10 perc szerintem sokaknak jó kedvcsináló. F.B.-től egy filmet láttam ezidáig, aminek a címe Rengeteg, és az is adott gondolkodnivalót, ajánlom figyelmetekbe!


 

Ma se bírom ki zene nélkül. Meg ez amúgy is libazsír, úgyhogy tessék meghallgatni!....Ezt is! egyébként azt még elárulnám, hogy a nu-jazz király Bonobonak a merlinben előadott kocertjéről van szó!
Part 1
Part 2

amúgy 119 mb és 86 perc